aldbbanner01

Belépés

Tanításunk alapvonásai

Bullinger Henrik, a II. Helvét hitvallás (1566) megfogalmazója Bullinger Henrik, a II. Helvét hitvallás (1566) megfogalmazója

A Szentírásról és annak magyarázatáról

Felfogásunk szerint az egyház egyik ismertetőjele az ige tiszta hirdetése, amit ebben az esetben többnek tartunk, mint emberi szó. "Predicatio verbi Dei est verbum Dei" (Isten igéjének prédikálása Isten igéje) - olvassuk az 1566-ban megjelent Helvét hitvallásban. Ez először is azt jelenti, hogy a bibliai szöveg élő szóban, a gyülekezet közösségében, magyarázat, prédikálás során tud Isten igéjévé válni. Mivel ezt mindig újra meg kell fogalmazni, ezért fokozottan ügyelni kell az igehirdetés időszerűségére, hitelességére, tisztaságára, amiben alaposan átgondolt és egymással szoros belső összefüggésben lévő szabályok segítenek. (A Helvét hitvallásben erről ezt olvassuk: A Szentírásnak csak azt a magyarázatát ismerjük el igazhitűnek és helyesnek, amelyet magából a Szentírásból vesznek (tudniillik az eredeti nyelvek szellemében, a körülmények megfontolásával, valamint a hasonló vagy eltérő, több és világosabb szentírási helyek figyelembevételével), amely a hit és a szeretet szabályával megegyezik s főképpen Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére szolgál.)
A református vallás egyik legfőbb jellegzetessége, hogy - átérezve a feladat emberi értelmet meghaladó voltát - kész párbeszédet folytatni egy-egy magyarázat helyességéről, vagy szabály érvényességéről a Biblia belső összefüggéseinek alapján. (folytatjuk)

Last modified oncsütörtök, 01 szeptember 2016 11:28
More in this category: Vesszőt, nem pontot ! »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni