aldbbanner01

Belépés

Adventi kiállítás

 Milyen szerepe lehet adventben egy ilyen kiállításnak Kiskunhalason 2015-ben? Nos, a választ segített magam számára megfogalmazni egy 1960-ban készült Fellini film, a Dolce Vita (Édes élet) indító jelenete. Róma határában feltűnik egy helikopter, amely egy hatalmas kitárt kezű Krisztus-szobrot szállít a levegőben. Ahogyan elhalad a jármű az éppen épülő, modernizálódó új városrészek felett, az építő munkások, felfigyelnek és lelkesen integetnek a helikopternek és úgy köszöntik a szobrot, mint régi ismerőst. Egy valaki fel is kiállt nézd, „ott van Jézus!”. Majd a helikopter a város szívéhez közeledve egy olyan emeletes ház mellett halad el, amelynek a tetőteraszán bikinis hölgyek napoznak, a helikopteren utazó fiatalemberek tesznek is néhány extra kört a ház körül, és odakiabálnak a lányoknak a telefonszámuk után érdeklődve. Majd haladnak tovább a Szent Péter tér felé. A helyzet ironikus, komikus is egyben. Valaki, aki emlékezett még a film közönség fogadtatására, meg is említi, hogy az emberek nevettek moziban, sőt ki is nevették a helyzetet, azt is lehet tudni, hogy kinek a kárára. Ezután azonban a kamera rövid néhány másodpercre közel hozta a szakállas Krisztus képét. És ekkor csend támadt a moziban is. Ez volt a tekintetek találkozásának a pillanat. Az arc a név ismerős. És ebben a személyes közelségű találkozásban felsejlett, hogy az a valaki bár a levegőben lóg, mégis milyen erősen és mélyen hozzánk tartozik, és talán az is, hogy mi magunk is milyen mélyen hozzátartozunk. Krisztus a mi világunkban is régi ismerős és a levegőben lóg, ami nem teljesen új helyzet. Ezt olvassuk a Bibliában, a születéstörténetben: nem volt számára hely. Mégis benne az Isten határozott igent mondott erre a világra. Azt is olvassuk: átkozott mind az, aki fán függ, mert ég és föld között, számkivetésben él, és mégis karjai tárva, hogy nála mindenki otthonra találjon. Hálásak vagyunk a halasi művészeknek, a rendezőknek és akik otthont adtak a kiállításnak. Hogy mindannyiunk közös ismerősét a Krisztust, akinek tudjuk a nevét, de akit szüntelenül távol is tartunk az életünktől, a tekintetek személyes találkozásának a közelségébe hozták és egy rövid időre, megállítanak és emlékeztetnek minket arra, ki az, aki elválaszthatatlanul hozzátartozik már ehhez a világhoz, és talán arra is kik vagyunk mi valójában.