aldbbanner01

Belépés

Biblia és Korán

Párbeszéd vagy áthidalhatatlan különbségek?

Tavaly ősszel holland reformátusok jártak Halason. Egy délután találkoztak a halasi lelkészekkel és hívőkkel. A téma a muszlimok tömeges európai letelepedésének kérdése volt. A jelenlevőknek nem kis fejfájást okozott a nagy keresztény dilemma: csak szeretni lehet a muszlimokat, mert mást nem tehetünk Jézus nevében, vagy a segítség és szeretet mellett megkövetelhető, hogy tartsák tiszteletben az európai szokásokat, a keresztény kultúrát és emlékeit? Hogyan és miképp integrálhatók a muszlim hívek az európai kultúrkörben? Akkor, tavaly ősszel megoszlottak a vélemények. Én itt csak egyetlen szempontot vizsgálok, még pedig azt, hogy Jézus megítélése alapján az iszlám szent könyve a Korán kölcsönös párbeszédet, vagy inkább az ellenkezőjét javasolja Allah híveinek. Írásom magánvélemény.

Az utóbbi időben sokan nyilatkoztak a Biblia és a Korán, a keresztény és a muszlim hit különbségeiről vagy éppen arról, hogy a kettő nem is áll olyan távol egymástól. Egyházi körökben is támogatott könyvek, újságcikkek jelentek meg, amelyek azt említik, hogy Ábrahámtól kezdve a Biblia pátriárkái, prófétái és királyai közül jó néhányan a Koránban is felbukkannak. Sok más tény és történet szintén mindkét szent könyvben előfordul.

Közismert, hogy az Ószövetség könyveinek írásba foglalása Kr.e. a 8. században kezdődött, és legkésőbb Kr.u. 150 körül zárult le. Ugyanez a folyamat az Újszövetség esetében Kr. u. 47-körül, Pál leveleivel kezdődött és a IV. század végig tartott. Ekkortól ismert az a Biblia, amit ma is forgatunk. Mohamed próféta Allah kinyilatkoztatásaként foglalta szavakba a Koránt. A próféta feltehetően írástudatlan volt, ezért a Kr. u. 632-ben bekövetkezett halála után csak három évtizeddel kapott végleges írott formát a Korán. Ennek azért van döntő jelentősége, mert egyértelmű, hogy Mohamed Allah szavait a zsidó és keresztény szent iratok és apokrifek ismeretében tolmácsolta. Ez magyarázza, hogy a Korában felbukkannak a Biblia szereplői és témái. Sokan éppen erre a tényre alapozva állítják, hogy nem összeegyeztethetetlen a két szent könyv. Vannak további megfelelések is. A zsidó vallással együtt a kereszténység és az iszlám is egy istenben hisz. Az Ószövetség szerint Isten csak a kiválasztott nép, a zsidóság istene. Ezzel szemben az Újszövetség Istene univerzális, azaz minden nép, így a zsidók, pogányok és keresztények Ura, minden kirekesztés és megkülönböztetés nélkül. Az Újszövetség evangéliumi szellemisége Jézus Krisztusban jelenik meg, aki létével és tanításával minden ember egyenlőségét és testvériségét hirdeti. Jézus tanításának központi eleme a szeretet, amely a hit mellett az emberi lét legfőbb értéke. János evangéliumában Jézus a szeretet új parancsolatát adja át tanítványainak: … ”ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” (Jn 13, 34) Ez Jézus egyik utolsó kívánsága. De nem csak a tanítványoknak szólt az új parancsolat, hanem a megváltásban részesülő minden embernek. Ma úgy fogalmazhatunk, hogy az emberek egymás és Isten iránti szeretete előfeltétele a megváltásnak. Jézus ezt a szeretetet óhajtja keresztény testvéreitől. Ő a szeretet, irgalom és jóság egyetemes eszméjét képviseli, amely Istentől ered, de Isten Fiára és az egész emberiségre egyaránt vonatkozik. Ilyen, vagy hasonló tanítás a Koránban még nyomokban sem mutatkozik. Ezzel szemben Mohamed bűnösnek és üldözendőnek nyilvánítja a keresztényeket, mivel ők Jézus istenfiúságában hisznek. Mai, közönséges kifejezéssel élve, Mohamed Jézus istenfiúságát az isteni hatalom megosztásának vélte, ami sérti Allah feltétlen uralmát. Allah domináns elve az ő kizárólagos hatalma iránti feltétlen engedelmesség.

Mohamed történetiségében elfogadja a Bibliát, de egyúttal meghaladottnak is véli. Azt tanítja, hogy az iszlám lép a kereszténység helyére. De átvesz részleteket és tényeket a Bibliából, melyeket azonnal más értelmezési környezetbe helyez. A Korán szerint Allah a keresztények istenéhez hasonlóan, válogatás nélkül minden ember ura. Nagy különbség azonban, hogy Allah nem tűr meg maga mellett más istent vagy más kinyilatkoztatást. Jézus az előbb említett hatalommegosztás miatt nem lehet Isten fia. Allah a büntető és abszolút úr, aki még fiával sem osztaná meg uralmát. Ezzel szemben Jézust több esetben Allah egyik prófétájaként említi a Korán. Megjelenése arra szolgál, hogy elősegítse és megindokolja a végső kinyilatkoztatást prófétáló Mohamed felbukkanását. Ez a felfogás már önmagában áthidalhatatlan különbséget jelez a Biblia és a Korán között. A muszlimoknak a Korán ismerete alapján fogalmuk nincs sem Jézus evangéliumáról, sem az Újtestamentum szentháromságáról. A keresztény Isten éppen ezért a Korán részéről elfogadhatatlan. Mivel Allah büntető isten, nem pedig az Újtestamentum szerető istene, ezért természetéből következik, hogy üldözendőnek és bűnösnek ítéli Jézus Krisztust, a Megváltót és a benne hívő keresztényeket.

Végül visszatérve az írás kiinduló gondolatára. Lehetséges, van-e párbeszéd a Biblia és a Korán között? A keresztények hajlanak a párbeszédre, lehetne ökumenikus közeledés a két nagy világvallás között. Valódi kérdés azonban az, hogy a muszlim részről van-e hasonló törekvés. A keresztény hit és gondolkodás hajlékonysága alapján lehetséges lenne a közeledés. A Korán szent tanai azonban erősen korlátozzák a muszlimok mozgásterét, így könnyen válhatnak istentagadóvá. Allah és az iszlám jogalkotás pedig szigorúan büntet.

Jézus istenfiúságának tagadása, valamint Allah ellentmondást nem tűrő, tekintélyelvű isteni természete alapján számunkra érthetővé válik, hogy az Európába érkező ortodox muszlim hívőket miért sérti a kereszt és más szakrális kép, szobor vagy jelkép látványa. Érthető, hogy miért követelik azok eltávolítását. De ez nem éppen párbeszédre utaló magatartás. Ám elgondolkodtató abból a szempontból is, hogy lehetséges-e a muszlimok európai integrációja? Úgy tűnik, hogy mindaddig, amíg teljes mértékben fel nem adják hitüket, kultúrájukat, vagy mi nem tagadjuk meg saját kultúránkat és vallásunkat, nem tűnik reálisnak a muszlimok európai integrációja. Saját önazonosságunk megtagadását senki nem kérheti tőlünk, mint ahogy ezt mi sem kérhetjük tőlük. Úgy tűnik, hogy Jézus, mint Megváltó megítélése sarokpont a kereszténység elfogadása vagy elutasítása szempontjából. Így volt Jézus halálát követő évtizedekben is, amikor a Tóra törvényeit követő zsidók egyértelműen elutasították és kiközösítették a korai zsidó- és pogány keresztényeket. Jézus szerepének megítélése sarokpont volt a Korán születésekor is, illetve Mohamed próféta álláspontjának kialakulásakor. Ez a kérdés talán olyan történelmi sarokpont, amely vallások, kultúrák és civilizációk önmagukat másoktól megkülönböztető különbsége is. Szintén ezt fejti ki Samuel P. Huntington, amerikai politológus a civilizációk összecsapásáról írt híres könyvében, amelyben egyenesen azt álltja, hogy a 21. század elején: „a politikai eszmék civilizáción belüli összecsapását felváltja a kultúra és a vallás civilizációk közti összecsapása.” Ezen belül is a kereszténység és az iszlám végzetes küzdelmét jósolja a közel húsz éve megjelent könyvében. Mi csak egyet kívánhatunk. Azt, hogy ne legyen igaza…

Last modified onpéntek, 26 augusztus 2016 17:43
More in this category: Karl Barth: Kálvin a teológus »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni