aldbbanner01

Belépés

Halasi bibliaiskola

  • Témakör: Közösségek

Amikor Budapestre kerültem egyetemre, emlékszem, nagyon elveszettnek éreztem magam. Ha lementem egy aluljáróba, általában csak harmadik próbálkozásra sikerült feljönnöm a megfelelő lyukon. Ha villamossal kellett mennem, gyakran az ellenkező irányba szálltam fel. Sokan, mikor útba akartak igazítani, emlegették, hogy “menj a Duna felé”, de én nem tudtam, épp merre van a Duna… Vagy: “Újpest irányába indulj!” Dehát én még a régit se találtam egykönnyen… Sok frusztráció, pironkodás, tettetett magabiztosság volt velem azokban az első hónapokban.

Azt tapasztalom, hogy sokan ugyanilyen elveszettnek érezik magukat, amikor kinyitják a Bibliát. Hiába járnak már évek óta gyülekezetbe, istentiszteletekre, és hiába adjuk a kezükbe a teljes Szentírást (református szokás szerint): az ijesztő, ismeretlen és, éppen ezért, joggal frusztráló marad a számukra.
De van egy ennél nagyobb baj is: az elhangzott szónak mindig van környezete, amiben és amitől érteni lehet. Ha pl. azt mondom “mentek”: ez jelentheti azt, hogy “Ti mentek ma moziba? Mert meg akartam nézni egy jó filmet.” Vagy: “Máris mentek? Vacsorára nem is maradtok?” vagy: “Békén hagyjátok a barátomat, és elhúztok innen, vagy nagy baj lesz.” És akkor még nem beszéltünk az igeidőről és a személyről! Hiszen érthetem úgy is: “A szomszédaim végül hajóútra mentek.” Vagy egyes számban: ”Ne zavarj, éppen katicabogarat mentek.“ Ennyire nem mindegy a szövegkörnyezet. Azok számára, akik a szó elhangzásakor jelen vannak, általában teljesen világos annak értelme. Akire már csak egy “mentek” marad, annak kevésbé. A Bibliában hasonlóképpen nem mindegy, hogy ki, kinek, mit és miért mond. Egy “mentek”-kel még nem sokra mentek.
A Halasi Bibliaiskola ezen az állapoton akart valamennyit változtatni. Ellentétben egy bibliaórával, itt nem mélységében, hanem szélességében igyekszünk áttekinteni azt a nagy történetet és világot, amelyben megszülettek a kereszténység szent iratai 2-3000 évvel ezelőtt, 2-3000 km-re innen. Vagyis hogy milyen kulturális, vallási, földrajzi, politikai háttérben hangzott el, ami elhangzott. 10 héten át, kedd esténként nem teszünk mást, mint hogy felfedezzük a “körutakat és főbb metróvonalakat,” amelyeken már el lehet tájékozódni. Mindezt persze kicsit máshogy, mint eddig bárki - olyan halasiasan...
Ettől ugyan még senki nem fogja ismerni a Biblia minden zegzugát - de reménytelenül elveszni többé nem fog benne.