Te számon tartod bolyongásomat. Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben! (Zsolt 56,9)

A Felsővárosi Általános iskolában emléktáblát avattunk az 1944-ben zsidó származásuk miatt haláltáborba hurcolt diákok emlékére. A táblán olyan lányok neve olvasható, akik egykor a református leánypolgári iskola tanulói voltak. A megemlékezésen az 56. zsoltárból vett igéket olvastam, amit jó a mai napon is a szívünkbe rejteni.
Az emberek szokása, hogy szeretnek mások szánára kis értékű, de az számukra értékes dolgokat gyűjteni és gyakran aztán közkinccsé is teszik gyűjteményüket. Ismerek bélyeggyűjtőket, szalvétagyűjtőket, pohár alátét gyűjtőket, de dísz-teáskanál gyűjtőt is. Az 56. zsoltár írója imádságában arra kéri az Örökkévaló Istent, hogy ő is ilyen gyűjtő legyen, de Ő ne mást, mint az ártatlanul szenvedők könnyeit gyűjtse össze.
Lehet, hogy mások számára értéktelennek, vagy hiábavalónak tűnne mindez, de érezzük, hogy Isten meghallgatja ezt a kérést, mert számára ezek a könnyek nagyon értékesek. Összegyűjti azokat tömlőjébe, nemcsak nem felejti el, de könyvbe is beleírja, azaz mások számára is láthatóvá téve feljegyezi a könnyhullatók neveit és történetüket.
- Jó, ha mi sem felejtkezünk el az egykori diákok, szülők, nagyszülők és barátok könnyeiről.
- Jó ha nem felejtkezünk el az értük könnyhullatókról, az akkor velük együtt sírókról. Értékes az ő példájuk is számunkra, annál is inkább, mert kevesen voltak. Emlékezzünk ezért tisztelettel a Yad Vashem által kitüntetett ember mentő Máthé Elek halasi református lelkészről és feleségéről és a többi ismeretlenről, aki könnyeket hullatott a halálba indulókért.
- És emlékezzünk mi is könnyhullatással, hogy lágyuljon a szívünk, mert ahogy Jézus mondja: boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Mert ezeket a könnyeket is összegyűjti Isten és az őszinte könnyhullatók neveit beírja az élet könyvébe.