Nem található felvétel

Egyenesedj fel: Megváltásod közeledik!

Azért szeretem az adventet, mert ilyenkor tele van a levegő várakozással. Nézzétek, már kirakták a karácsonyi díszeket a főtérre, és úgy tudom Laciéktól, hogy Mikulásra már működni is fognak! A szívünk megtelik ilyenkor készülődéssel – várjuk, ami jönni fog, várjuk a karácsonyt. Néha egészen sokat várunk ettől az időszaktól. Különösen a gyerekek. Egyszer pár éve, pont így november vége táján egy szívszorító jelenetnek voltam a tanúja az egyik pécsi buszon: egy csapat gyerek ült egymás hegyén-hátán. Nem volt velük felnőtt, elhanyagolt, piszkos gyerekek voltak, rongyos ruhákban – és nem éppen a karácsony, de történetesen a Mikulás került szóba. Egyre jobban elkezdték taglalni, hogy vajon mit kapnak ajándékba, meg hogy majd mi lesz akkor, és akkor az egyik 5-6 évesforma kisgyerek, aki azon felül, hogy piszkos és elhanyagolt, még nagyon kancsal is volt, mert valami púp volt pont a két kis szeme között, szóval ez a kisfiú örömében felsikoltott: „Jaj, de jó lesz!!!” Nekem annyira elszorult a szívem… Mert látva ezt a nyomort, amit magán hordott, rögtön megszólalt bennem egy hang: „Dehogy lesz jó… te naiv kis gyermek. Csak azt hiszed, hogy olyan jó lesz. Nyomor, fázás és elhanyagoltság vár rád Mikulásig is, meg azután is…”

Talán nem volt igazam. Talán túl pesszimista voltam. De mintha egy hasonló jelenetnek lennénk tanúi a felolvasott bibliai részben is. Ez egy hosszabb tanítás része, ami pont úgy kezdődik, hogy némelyek lelkendezve felsikoltanak, hogy milyen gyönyörű a jeruzsálemi templom, mire Jézus közli velük, hogy nemsokára itt kő kövön nem marad. Lehűti őket. És innentől kezdve elkezd tanítani arról, hogy milyen pusztulás vár Jeruzsálemre (ami be is következett), a keresztényekre milyen üldöztetés vár (ez is szóról-szóra valóra vált), és hogy hogyan fog eljönni a világ vége, amikor ő maga visszatér a földre (innen az advent szó = eljövetel). Hidegzuhanyként ér minket szinte minden szó, amit ezzel az időszakkal kapcsolatban mond. Mintha ő is azt mondaná: „Nem lesz az olyan jó, ti naiv kis gyermekek… Várjatok. Sőt, vigyázzatok. Készüljetek fel!”

1. Hiszen mit olvasunk itt: „És akkor jelek lesznek a napban, a holdban, a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban..., mert az egek tartóerői megrendülnek.” Egészen egyszerű az üzenet: nem lesz annyira jó az én visszajövetelem, mert a világ szét fog esni. Ennek a világnak egyszer vége lesz. Még annak is, ami most annyira biztosnak látszik, hogy soha semmi nem rengethetné meg: a nap, a hold, a csillagok, a tenger. Ezek évmilliók óta a helyükön vannak, és Jézus mégis megjósolja: szét fognak esni, mert az egek tartóerői megrendülnek. Mit jelent ez, hogy a tartóerők megrendülnek? Ahol Pécsett laktam, igen közel volt a bánya, gyakorlatilag két utcányira a mi házunktól. A robbantgatások nagy károkat okoztak a házakban, ezért pl. a tőlünk eggyel közelebbi utcában már sorra költöztették ki az embereket az otthonukból. Ugyanis megbicsaklottak az alapok, a föld alattuk megcsuszamlott – és a házak tartóerői megrendültek. Ezért aztán életveszélyesekké váltak, mert bármelyik pillanatban összedőlhetnek. Jézus itt lényegében arról beszél, hogy a világ, ez a mi világunk olyanná vált, mint egy életveszélyes ház, amelyik bármelyik pillanatban összedőlhet. „Az egek tartóerői megrendülnek.” Nem tudom, hogy pontosan hogy értette mindezt Jézus, hiszen az ilyen stílusú, úgynevezett apokaliptikus beszéd mindig tele van szimbólumokkal. Mégis egy biztos: ha nem is a fizikai világ szétesésétől félünk (bár a tudósok is egyre inkább úgy látják, hogy ez is el fog következni), azért mindannyiunk életében vannak ilyen biztosnak hitt fogódzók, amikre azt mondjuk, hogy na azzal semmi baj, soha nem lehet: a munkahelyi pozíciónk, ahol kirobbanthatatlannak érezzük magunkat. Vagy az anyagi helyzetünk, mert be vagyunk biztosítva évekre előre tartalékokkal. Vagy a párunk, aki mindig velünk van, és akire mindig számíthatunk. Jézus figyelmeztet: kicsi naiv ember – ezek nem biztos dolgok. Ezek elveszhetnek. A világod darabokra eshet, és egy nap darabokra is fog esni. Amikor az utolsó időkről prédikálok, mindig eszembe jut a Plus nevű áruházlánc. Emlékeztek, nem rég még léteztek. És abban, amelyik hozzánk közel volt, a pénztár fölött közvetlenül ez a felirat állt: „Mi holnap is itt leszünk.” Emlékszem, már akkor is gondoltam magamban: „Biztos?” És íme, ma már nincsenek ott, mert a Spar megvásárolta az egész céget. Vajon elmondhatjuk a saját életünkről akkor, hogy mi holnap is itt leszünk – nem, a világunk bármelyik pillanatban összedőlhet. Ezt pedig mi nem bírjuk elviselni, ez túl sok nekünk. Hiszen szó szerint kicsúszik a talaj a lábunk alól: „Kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban”, „az emberek megdermednek a félelemtől, és annak sejtésétől, ami a földre vár.” Ennek az utóbbi kifejezésnek nem túl jó a fordítása: sokkal jobb fordítás lenne, hogy az „emberek elájulnak a félelemtől”. Bizonytalanságba kerülünk, és nem is tudjuk elképzelni, hogy mi vár ránk. De leginkább nem bírjuk végignézni, ahogy a világunk a szemünk láttára szétesik. Nagyon érdekes, hogy nem a miatt ájulnak el félelmükben az emberek, ami történni fog, hanem a miatt, amit sejtenek, hogy történni fog… Mert tényleg, nem sejtettük valahol mélyen? Nem sejtettük, hogy az Isten nélkül nem mehet a világ? Nem sejtettük valahol, hogy a gonoszságainkért, csalásainkért, egymás tönkretételéért egyszer büntetés jár? És nem sejtettük, hogy ha múlandó dolgokra alapozzuk az életünket, akkor azok elmúlásával a mi világunk is darabokra fog esni?... Dehogyis nem. Sejtettük, de inkább nem figyeltünk rá, hanem tovább építettük a világunkat. Azon a napon, az utolsó napon, ez a sejtés fog felerősödni – és az emberek elájulnak a félelemtől. Borzasztó ez a kép: félelem, rettegés és bizonytalanság. Valami olyan lehet ez az érzés, mint amit Pilinszky ír le a Téli ég alatt c. versében:

„Fejem fölé a csillagok jeges tüzet kavarnak,

az irgalmatlan ég alatt hanyattdölök a falnak.

Akár a kő, olyan vagyok, mindegy mi jön, csak jöjjön

Oly engedelmes, jó leszek, végig esem a földön.

2. És ebben a pillanatban, amikor legnagyobb a sötétség, a teljes kétségbeesés állapotában és a félelem legmélyebb pontján: „akkor meglátjátok az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.” Mint egy fénysugár az éjszakában, vagy a nap, amikor áttöri a sűrű felhőket: egyszer csak megjelenik… az Emberfia. És ebben a borzalmas tumultusban és zűrzavarban néhányan megállnak… és tudjátok, mit tesznek?......... Felegyenesednek és felemelik a fejüket. „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” De miért? Hát nem inkább összegörnyedni kéne, mint a zuhanó repülőn? Miért nem azt mondja Jézus, „amikor pedig ezek elkezdődnek, vegyétek fel a zuhanó pozíciót.” Nem: egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket: a bátorság testtartása ez, mintha minden félelem elszállt volna egyszeriben… De hogyan szállt el hirtelen a félelem a borzalmak között? Egyenesen állnak, mintha nem remegne már a föld alattuk. Bátran felnéznek, mintha minden szilárd lenne egyszeriben. Mi történt?

    Azért merünk felegyenesedni és felemelni a fejünket, mert látjuk, ki közeledik. Nem akárki, nem egy újabb csapás, nem légitámadás. A Megváltásotok közeledik: az Emberfia, Jézus Krisztus. És ott, a bizonytalanság kellős közepén lesznek, akik felismerik őt. Nekik ismerős közeledik. Mint mikor egy nagyvárosban vársz valakit egy forgalmas téren. Körülötted kavarog a tömeg, zavaró és feszült minden. De amikor megpillantod a szerelmedet, akire vártál, kivirul az arcod és felegyenesedsz. Minden, amit ismerünk, szétesik, a világ összedől – de aki közeledik, az ismerős, az egyetlen szilárd pont! Akik nem szerették és nem is ismerték őt – azoknak csak egy idegen. Egy félelmetes idegen, akinek ráadásul nagy hatalma van. És az ájulásig riadt emberben talán csak még nagyobb lesz a félelem, mint addig volt. Talán ezért mondják, hogy akkor már késő lesz megtérni. Akik addig szerették őt és követték őt, azoknak viszont a Megváltó közeledik. Aki életét adta értünk. A Jó Pásztor, akinek ismerjük a hangját. A Békesség Hercege, akihez egész eddig imádkoztunk. A Fényes Hajnalcsillag, aki eddig is a világosság volt az életünkben. Hát miért félnénk? Felegyenesedünk, és felemeljük a tekintetünket…

Nem csak azt tudjuk, ki jön, hanem azt is, mi. Mert ugyan itt minden változni fog, és a világ szétesik, de aki már egyszer megtapasztalta a megváltást, annak nem is lesz annyira ismeretlen az utolsó ítélet Jézus visszajövetelekor sem. Annak ismerős lesz, aki jön, és ismerős, ami jön. „Közeledik megváltásotok.” Hiszen a megtéréskor átéljük, hogy a világunk széthullik. Egy barátom beszélgetett egy Istent kereső fiúval, aki egyre közelebb került az evangélium megértéséhez. És ez a fiú kétségbeesve mondta a barátomnak, hogy fél megtérni, mert: „Isten nem csak ad – elvesz.” Aki átélte a megtérést, az átélte, hogy Isten az életedet a feje tetejére állíthatja: az addig fontos dolgok értéktelenekké válhatnak, az addig értéktelenek meg értékessé. De aki átélte a megtérést, az azt is tudja, hogy ebből mi születik aztán meg! Hogy azért veszi ki az értéktelent a kezedből, hogy helyére értékeset tegyen – azért rombolja le az életedet, hogy valami sokkal jobbat építsen fel. Egy kis világvégét él át, aki megtér – a saját világának a végét. És ez az egyetlen módja: „aki meg akarja tartani az életét, elveszti; aki pedig elveszti, megtartja azt” – tanítja Jézus egy pár fejezettel korábban. Aki már a végítélet előtt átélte a megtérést, annak ismerős lesz a végítéletkor is, mi történik. Ezért merünk majd felegyenesedni és felemelni a tekintetünket: hiszen tudjuk, mi jön: hát a megváltás jön! A romokból új élet lesz. A széteső világból egy lerombolhatatlan világ. A halálból feltámadás. A bűnös emberből új ember. A szemét fog csak elveszni a világból, hogy valami sokkal jobb jöjjön el: Isten Országa. Hát ez jön – csak nagyban. És mi következik? Az, hogy asztalhoz ülünk. Gyakran ehhez hasonlítja a Biblia azt a bizonyos utolsó napot – egy nagy lakomához. Jézus az utolsó vacsorán azt mondja: „Várva vártam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában.” (22:15-16) Azon a napon fog beteljesedni. Hát készüljünk bátran! Készüljünk a mostani úrvacsorával is arra a bizonyos vacsorára, amikor majd beteljesedik minden. Hogy akkor majd ismerős legyen Krisztus és ismerős legyen, ami történik. „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik Megváltásotok!” Ámen.