A reformáció kapcsán ismétlődően felvetődik a kérdés különösen a protestáns szóval/fogalommal párban kiegészülve, mi határozza meg annak irányultságát: valami ellen, vagy valami mellett? Persze azonnal rávágjuk: valami mellett, hiszen minden józanul gondolkodó ember beláthatja, nemekre nem lehet hosszútávú jövőt építeni. Ugyancsak az igeneket erősíti az ökumenizmus erősödő szelleme, ami sok keserű történelmi tapasztalat érthető és indokolt ellenhatása.
Mindezzel együtt a jól irányzott nemek is részét képezik reformációs örökségünknek. Ha jól értjük, akkor őseink hitvalló karakánságát ma is igényelhetjük és hűségesen alkalmazhatjuk elsősorban saját életünkre majd saját korunkra is.
A Szentírás emlékeztet minket: „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk (hozzátehetjük: végképp nem a testvér ellen), hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Efézus 6,12. A harcunk közösségi harc, lelki és szellemi harc, ami mégis az öröm jegyében, az evangélium világító, reményt adó mécsvilágánál zajlik.
Tegyük fel a kérdést, milyen közösséggé kell válnunk és milyen frontokon van harcunk?
Michael Goheen alapján (Light to the Nations) szerint:
• Igazságkereső közösségnek, amelyet a bátorság és az alázat jellemez szemben a világ bizonytalanságával és gyanakvásával,
• Isten jelenlétét megélő közösségnek egy teljesen szekuláris, a szentség tapasztalata világban,
• A szövetségi hűség közösségének az alkalmi kapcsolatok és szabadosság által elborított világban,
• A nagyvonalú vendégszeretet és megelégedés közösségének a fogyasztás világában,
• A megbocsátás közösségének a versengés és bosszú által meghatározott világban,
• Önzetlen és odaadó közösségnek az önzés és haszonlesés világában,
• A bölcsesség közösségének a robbanásszerűen gyarapodó tudás és információs technológia világában,
• Az alázat közösségének a gátlástalan önérdek világában,
• A türelem közösségének az azonnali, gyors örömök világában,
• Az együtt érző könyörület közösségének a terror és erőszakos tragédiák által sújtott világában,
• A mélység közösségének a felszínesség kultúrájában,
• A derűs komolyság közösségének, a gúny és trivialitás világában,
• A világ nagy kérdéseit komolyan vevő közösségnek az apátia és közömbösség világában,
• Az önfeledség közösségének az önmagába feledkezés, nárcizmus és a jogok hangos követelésének világában,
• A reménység vonzásában élő közösségnek a „halálra szórakoztatás” kultúrájában,
• A hálaadás közösségének, a „mert megérdemlem” világában,
• Az istendicséret közösségének, az önimádat társadalmában,
• Az anyanyelvet építésre, gyógyításra használó közösségnek, a káromkodás, leszólás, romboló nyelvhasználat világában
• Az öröm közösségének a hedonizmus és élvhajhászat világában.

Mondjuk egy igent és egy nemet, igent saját naponkénti megtérésünkre és nemet a minket is csábító bálványokra. Így legyünk a csendes hűséggel tanúskodók bátor közössége!